Az alkoholról

Az alkohol története:

Az alkoholnak komoly kultúrtörténete van. Több ezer évvel ezelőtt az emberek gyakorlati okok miatt kezdtek el alkoholos italokat készíteni. A borkészítés elsőként a folyami kultúrákban terjedt el. Már az egyiptomiak is ismerték, mert tudták, hogy a szőlőlé hamar megromlik, de az erjesztett lé – a bor – sokáig eláll. A bor azért is jó volt számukra, mert a Nílus piszkos vize sok, veszélyes fertőzés forrása volt. A borivás kezdeti okai után (hatása ismeretében) a borivás jellege gyorsan megváltozott.

Később már elsősorban vallási, kultikus célokra használták Egyiptomtól egészen az ókori görögökig. A katolikus egyházban is központi szerepe volt – és van ma is – a bornak. A középkori kolostorok tevékenységéhez szorosan hozzá tartozott a szőlőművelés és borászat, valamint a kísérletező kedvű barátoknak köszönhetjük a pezsgő előállításának receptjét is. A sör sem a közelmúlt vívmányai közé tartozik. Az emberek évezredekkel ezelőtt megtanulták, miként lehet a gabona magvait, vagy a gumós növények keményítőjét cukorrá lebontani, majd élesztővel alkohollá erjeszteni.

Az i. e.1550-ből származó Ebers-papirusz tanúsága szerint az akkori emberek már több sörfajtát ismertek, és pontos leírások szabták meg azok orvosi használatát. Az északi germán népek árpából és búzából főzték (mézzel és áfonyával ízesített) söritalukat, amit „mét"–nek neveztek. A sörkészítés ma is inkább a tőlünk északabbra lévő országokra jellemző. Az ír, a belga, a bajor, a cseh sörök közismertek szinte az egész világon. A tömény szesz lepárlása, a desztillálás sem korunk találmánya. A lepárlást valószínűleg az arabok használták először a jelentős mennyiségű szeszt tartalmazó italok, elsősorban gyümölcspárlatok készítésére. Európában a XV. sz.-ban honosodott meg a pálinkafőzés.

Az ekkori időből származik az alkoholnak ma is használatos gyógyszertári elnevezése, a „spiritus vini", ami szó szerint a bor lelkét jelenti. Hívták ekkoriban a pálinkát „Aqua vitae"-nek, az élet vizének is. Ezt a nevet a pestisjárványok idején kapta, mert az emberek úgy vélték, hogy a tömény szesz védelmet nyújt a járványokkal szemben. (Bár ez a szemlélet régen megdőlt, sok helyütt még ma is dívik az ún. „kalapkúra", ami nem más, mint a röviditalok alkalmazása a nátha és általában a hűléses betegségek gyógyítására.)

Az alkoholos italokat különböző növények vagy növényrészek, ipari melléktermékek erjesztésével vagy az erjesztett folyadék desztillálásával állítják elő. Az alkohol hatóanyaga az etilalkohol (etanol), melynek rendszeres és nagymennyiségű fogyasztása először pszichés, majd tartós használatot követően fizikális függőséget okoz. Az alkoholizmus kialakulásában környezeti és genetikai tényezők, illetve ezek kombinációja játszanak szerepet.

A fogyasztás

Az alkohol felszívódhat a vékonybélből (lassabban) illetve éhgyomor esetén közvetlenül a gyomorból (gyorsabban), a leggyorsabban a szájüreg nyálkahártyáján keresztül. Ezt követően a vérkeringésbe kerül, végül a máj méregtelenítő rendszerébe. A máj károsodása ennek következtében alakul ki. Az alkohol felszívódása a fogyasztó jóllakottságán kívül még a koncentrációtól is függ. A tömény italok gyorsabban szívódnak fel. Az alkohol esetében talán fokozottabban jelentkezik az a probléma, hogy sokszor nehéz meghúzni azt a határt, ami a „normál” és a patológiás sávba tartozó használat, vagy a szociálisan és kulturálisan elfogadott és azon már túl lévő alkoholfogyasztás között.

Lényegében, ha az alkoholbetegség modern betegségkoncepcióját nézzük, nehéz eldönteni, mi az alkoholbetegség és mi nem (lehet nagyivás, esetleg társadalmilag tolerált, azonban kiválthat társadalmi elítélést is, és mégsem tartjuk betegségnek). Talán az alkoholbetegek és a rendszeres nagyivók között az a különbség, hogy az elsők kontrollvesztő módon isznak. A kulturálisan elfogadott keretek közötti alkoholfogyasztás a „tüneti ivás”.

Az alkoholbetegség kialakulásának fázisai

1. tüneti fázis: társas ivás; feszültségcsökkentő ivás,

2. bevezető fázis: titkolt; mohó ivás, emlékezetkiesések, ivásbűntudat,

3. akut szakasz: kontrollvesztés, az ivás racionalizálása („alibik”) az alkoholfogyasztás köré rendeződő életvitel;

4. krónikus szakasz; elhúzódó, ismétlődő intoxikációk, erkölcsi dezorientáció; gondolkodási zavarok, alkoholos pszichózis, félelmek, tolerancia–csökkenés, súlyos testi szövődmények.

Az alkohol hatása”depresszáns”, ami azt jelenti, hogy a fogyasztást követően fellépő izgalmi fázist a gátlástalanodás követi, ami a hatalom és a kontroll érzésével egészül ki. Az alkohol hatásai –általában, mint minden szerhasználat során – nagymértékben az egyén pillanatnyi fizikai és pszichikai állapotától is függenek. Az alkohol kb. 85 %–a májban bomlik le, a többi közvetlenül (a tüdőn, a verejtéken, a vizeleten keresztül) távozik a szervezetből.

Mai tudásunk szerint nem lehet az alkohol lebontását serkenteni, így a kijózanodást serkentő szerek hatástalanok. A kávéivás, a zuhanyozás, a friss levegő csupán szubjektíve okozhat megkönnyebbülést, a vérben lévő alkohol mennyiségét nem csökkentik, a reflexeket nem javítják, az alkohol lebomlását nem gyorsítják. Az alkoholfogyasztás egészségügyi szövődményei jól ismertek, a májfunkciós zavarok, alkoholos májbetegségek (zsírmáj, hepatitisz, cirrózis), emésztőrendszeri megbetegedések (fekély, gyomornyálkahártya gyulladás), szív és érrendszeri megbetegedések, idegrendszeri zavarok, egyensúly és mozgászavarok, és szexuális problémák.

Az alkohol lebontása túlnyomórészt a májban történik, ahol egy enzim hatására acetaldehid keletkezik. Az acetaldehid számos direkt toxikus hatással rendelkezik, s mivel a májban keletkezik elsősorban azt károsítja. Nem kell alkoholfüggőnek lenni ahhoz, hogy a májkárosodás bekövetkezzen. A rendszeresen elfogyasztott kisebb mennyiségű alkohol is ártalmas, egy átlagos testsúlyú ember óránként 10 g alkoholt bont le. Egy egészséges férfi, ha naponta 60g alkoholt fogyaszt (napi 2 üveg sört, vagy fél liter bort), nem kerülheti el a májkárosodást. A nők még érzékenyebbek, nekik napi 30–40 g is elegendő a súlyos májkárosodáshoz. Külön meg kell még említeni a magzati alkohol–szindrómát, spontán abortusz, alacsony súlyú újszülött, fejlődési rendellenességek, mentális retardáció, tanulási és beilleszkedési zavarok. Az alkoholbetegek körében az öngyilkosság, balesetezés és a bűncselekmény elkövetése között összefüggés tapasztalható. Ezen kívül különböző szociális és interperszonális zavarokkal is számolni kell.

Az alkoholfogyasztás Magyarországon sajnos nagymértékben elfogadott, az egy főre eső mennyisége (a csecsemőket is beleértve) meghaladja az évi 10 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiséget. Az alkoholizmus népbetegségnek számít, az alkohollal kapcsolatos egészségügyi problémák gyógyítása nagy mértékben megterhelik az egészségügyi ellátó rendszert. A magyar közgondolkozás a napi rendszerességgel 30–50 g alkohol elfogyasztását nem tekinti problémásnak, így aztán hazánkban kb. másfélmillióra tehető az ún. „nagyivók” száma, azoké, akik napi rendszerességgel több, mint 150 g alkoholt fogyasztanak.